Megéri-e asszertívnek lenni?
Asszertivitás (latin): Önérvényesítés, mely azt jelenti, hogy legyünk tisztában a jogainkkal és álljunk ki mellettük, de ugyanakkor ne sértsük mások területét, érzelmeit, köreit. Megéri-e asszertívnak
Asszertivitás (latin): Önérvényesítés, mely azt jelenti, hogy legyünk tisztában a jogainkkal és álljunk ki mellettük, de ugyanakkor ne sértsük mások területét, érzelmeit, köreit. Megéri-e asszertívnak
“Magyarázat nélkül lelépett a legjobb barátnőm. Nem is ő az első barát, aki szakított velem mióta babát várok” – kesergett a minap egy mindenórás kismama
Nem sikerült? Pedig már kívülről fújod, hogy mik azok az összetett szénhidrátok, a telített zsírsavak, ezernyi diétás módszeren túl vagy, de még mindig nem jött
Montenegró egy kis kincsesláda az Adrián, rengeteg gyönyörű látnivalóval és szórakoztató programmal. A Kotori-öbölben a víz általában melegebb, ám strandjai kicsik, kavicsosak, elsősorban inkább kirándulás
Számos nyári tragédia, vízbefulladás megelőzhető lenne egy kevés tudással. A Balatonon, más tavakon (Velencei-tó, Tisza-tó, Abért-tó, Anyácsai-tó, Bánki-tó, stb.) és a folyónál a part felé
Lábszárfekély sikeres, hosszú távú kezelése összetett terápiát igényel, melyben fontos szerepet játszik a megfelelően kiválasztott kötszer, sebkezelési módszer alkalmazása is. Az antibakteriális orvosi méz alapú
Amikor ezt a szót halljuk ezotéria, rögtön valami titkos és misztikus dologra gondolunk és ez a szó annyi mindent tartogat magában. Sokan szeretnék megfogalmazni miről
Giriczné Gyányi Mária vagyok, óvodapedagógus, drámapedagógus. Másfél éve alapítottam meg a mesÉLek – kijátszótér nevű műhelyemet, amit már most főállásban vezetek. De mi is ez?
Albánia-körút 2022 Montenegrón keresztül X/1 Albániát Magyarországról Szerbián át Montenegró felől közelítjük meg körutazásunk alkalmával. Határátkelések Gyakorlott Montenegró-utazóként mondhatom, hogy a magyar-szerb határnál szerencsénk volt.
értesülni minőségi friss tartalmainkról? Tele vannak ötletekkel, tippekkel látnak el, valamint kikapcsoló tartalmakat biztostanak neked! Iratkozz fel és garantáltan a kedvenc olvasmányaid között lesz havi hírlevelünk!
Folyamatosan bővülű tartalommal, friss cikkek, ötletek és tippek az élet minden területéről!
2020 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat | Made with by Online Team
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
More information about our Cookie Policy