Dupla szerepben – Barbinek Paula
Ritka és izgalmas színészi feladat, amikor egy előadásban két egymástól teljesen eltérő női karaktert kell életre kelteni. Másfajta jelenlétet, más belső működést kíván egy vezető alkat és egy bizonytalanabb, kereső figura megformálása. Ezt a kettős kihívást vállalja Barbinek Paula, aki két szereposztásban Trishát, a luxusfeleséget, illetve Gabbyt, a határozott rúdtánc-edzőt játssza. Mindez a Meztelen igazság világában történik, ahol a női önazonosság, a test elfogadása és a bátorság kerül reflektorfénybe.
Lifestyle Magazin: Emlékszel arra a pillanatra, amikor először találkoztál a Meztelen igazság szövegével? Mi volt az az első érzés vagy gondolat, ami megjelent benned?
Barbinek Paula: Igen, emlékszem. Rita (Tallós Rita, az előadás rendezője) adta ide a szövegkönyvet, hogy olvassam el. Első olvasásra nagyon tetszett, kifejezetten humorosnak találtam, és rögtön az jutott eszembe, hogy Rita ezt biztosan milyen izgalmasan és érzékenyen fogja majd megrendezni. Őszintén szólva akkor még eszembe sem jutott, hogy a legnagyobb kihívást nem a szöveg, hanem a rúdtánc fogja jelenteni – ez csak később, a próbafolyamat elején vált igazán valóságossá.
LS: Két szerepet is játszol a két szereposztásban: Trisha, a luxusfeleség és Gabby, a rúdtánc-edző szerepe is megtalált. Kezdettől fogva ez volt a forgatókönyv? Tudtad már, amikor megkaptad a szövegkönyvet, hogy két szerep is érint téged benne?
B.P.: Igen, tudtam. Már a közös munka legelején így álltunk neki Ritával – ez a koncepció ott volt a fejünkben a fordítás és a dramaturgiai egyeztetések során is. Izgalmas feladatnak éreztem, hogy két ennyire különböző karaktert formálhatok meg egy előadásban, és kezdettől ebben a kettősségben gondolkodtunk.
LS: Trisha és Gabby két nagyon eltérő női világot képviselnek. Te hogyan írnád le őket pár szóban – és ellentétes értékrendjük mellett vannak közös vonásaik? Ha igen, mik azok?
B.P.: Mind a két karakter önmagát keresi – csak közben azt hiszi, hogy már megtalálta. Nagyon szeretem bennük, hogy mindkettőről kiderül: erős maszkot, pajzsot hordanak, hogy erősnek tűnjenek, miközben valójában nagyon érzékenyek – ezt az AuDHD-m miatt pláne átérzem.
Trisha a külsőségekben próbál visszaigazolást találni. Tökéletes testet akar, hogy megfeleljen a férjének és a világnak, de közben lassan elveszíti önmagát – amit egy váratlan fordulatnak köszönhetően szerintem újra megtalál. (Nem spoilerezek. ?)
Gabby szintén görcsösen kapaszkodik valamibe: az erős, független nő képébe és abba, hogy más nőket bátorítson. Közben belül össze van törve. Nem gondolom, hogy az ő története klasszikusan megoldódik, de az előadás katarzisa és az öt nő története, akik elmennek hozzá rúdtáncórára, biztosan nagy hatással vannak rá. Talán ő is eljut oda, hogy elkezdi igazán szeretni önmagát – és rájön, hogy nem kell mindig erősnek lenni, mert egy nő törékenyen is lehet erős.
Nagyon tisztelem mindkét karaktert, és mélyen érzem a történetük, a hiedelmeik igazságát. Mostanra könnyen azonosulok velük, de a próbafolyamat alatt voltak nehézségek, mire „megszültem” őket.
LS: Luxusfeleségként Trisha látszólag mindent megkapott az élettől, Gabby pedig egy irányító, tudatos nő, aki másokat vezet. Színésznőként melyik szerep követelt tőled nagyobb belső átalakulást – és miért?
B.P.: Teljesen más a dinamika a két szerepben. Gabbyként edzőként vagyok jelen, kicsit mindig én akarom összetartani a csapatot, figyelek a többiekre, beengedem a történeteiket. Trishaként viszont szinte kizárólag önmagammal foglalkozom, és észre sem veszem, ha közben esetleg sértőt mondok, mert annyira hiszek abban, hogy igazam van – hogy a tökéletes test és a fogyókúra jelenti a választ mindenre.
Hogy melyik követelt nagyobb belső átalakulást, nehéz megmondani – talán azonos mértékben, csak más irányból, mert a magánéletemben egyikük pozíciójában sem igazán működöm.
LS: Egyik este Trisha vagy, máskor Gabby… Van olyan technikád arra, hogy előadásról előadásra „átválts” Trishából Gabbába, vagy fordítva? Van egy belső kapcsoló, egy „felkészülési rutin”, egy vezérgondolat, ami segít ebben?
B.P.: A kapcsoló igazából a próbák során alakult ki – eleinte nagyon könnyen összezavarodtam, már csak a szövegben is. Mostanra viszont sokszor már a fülemben van a többiek reakciója is, mint egy dal, amit sokszor hallgatsz, és egyszer csak kívülről tudod a szövegét. Márciusban ráadásul beugrom egy harmadik karakter, Rita szerepébe is – az külön izgalmas kihívás lesz.
LS: Gabby, a rúdtánc-edző karaktere fizikailag is erős jelenlétet kíván és látjuk nézőként, hogy te maximálisan jó erőben vagy, kisportol a tested, az akrobatikus rúdtánc-elemeket is profiként hozod… Mit jelentett számodra ez a fajta testtudatosság és vezetői energia a színpadon?
B.P.: Ad egyfajta magabiztosságot, hiszen Gabby diktál, ugyanakkor ez nagy felelősség is, mert az ő ritmusától sok minden függ a színpadon.
A testtudatosság nekem kicsi korom óta adott, mivel mindig sportoltam, így ez természetes része az életemnek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne kellett volna rengeteget gyakorolnom. Sőt. A rúd egészen más világ. Ott a magabiztosságot újra kellett tanulnom, és őszintén szólva még most sem merem kijelenteni, hogy teljesen megvan. Még sok munka van benne, hogy elérjek egy számomra is elfogadható szintet – de épp ez benne az izgalmas.
LS: Trisha esetében sok minden a látszatról, a státuszról, a megfelelésről szól. Ezzel mennyire tudsz azonosulni?
B.P.: Nagyon felnézek azokra, akik ezzel egyáltalán nem tudnak azonosulni. Én sok szinten találkoztam már a saját felszínességemmel, de közben azt is látom, hogy ez nem mindig jelenti azt, hogy belül nincs semmi. Szerintem fontos az „ép testben ép lélek” gondolata – vagyis nem feltétlenül felszínes az, aki ápolt, aki ad magára. A kulcs inkább a harmónia. A megfelelési kényszert is érthetőnek tartom: mindannyian szeretnénk valahova tartozni, elfogadást kapni – ez nagyon emberi vágy. Trishánál ez a harmónia borul fel: a külsőségek miatt elveszíti önmagát. De hiszek abban, hogy mindig van esély ezt visszaállítani, és szerintem az ő története is erről szól.
LS: A Meztelen igazság nagyon nyíltan beszél sebezhetőségről. Láttuk, hogy felvállalod a nem-csupamosoly, nem-díva-típusú Paulát, hiszen az Ázsia Expressz is az IGAZI kapcsolatodat mutatta anyukáddal, ami nem mindig cukormázas, hanem nagyon is valódi, az „Anyám az őrületbe kerget” című közös produkciótok is hasonló húrokat penget, illetve nem egy interjúd szólt már a felnőttkorban kiderített, illetve „megnevezett” diagnózisodról… Te hogyan viszonyulsz a saját sebezhetőségedhez a színpadon és azon kívül? Könnyebb a „nyílt kátyák kiterítése” után megnyílni a karakterednek is?
B.P.: A sebezhetőség kimondva vagy kimondatlanul minden történetben jelen van – szerintem ez az, ami igazán összeköt nézőt és szereplőt.
Az AuDHD-m felvállalása mérföldkő volt az életemben. Fontos kimondani, hogy ez nem betegség, inkább olyan, mintha balkezes lennél egy jobbkezes világban: más a működés, de nem hibás.
A színpadon meglepően könnyen és szívesen vagyok sebezhető, mert ott ez a dolgom. Az író megírta a karakter igazságát, én pedig megengedhetem magamnak, hogy beleálljak. Az életben viszont ezt sajnos senki nem írja meg helyettünk. A színpad sokat segít: nyitottabb lettem minden karakter történetére és igazságára. Kevésszer merjük kimondani, amit valójában gondolunk, mert azt hisszük, veszélyes. Az én célom az,hogy tudatosuljon: a sebezhetőség nem ellenség. Ezért is vállalom nyíltan az AuDHD-mat.
LS: Színésznőként ritka lehetőség, hogy egy darabon belül két ennyire különböző női minőséget járj be. Van olyan pillanat, amikor azt érzed: ez a kettő együtt ad ki egy teljesebb női képet?
B.P.: Nem, nincs ilyen pillanat – és tulajdonképpen erről szól a darab is: a teljesség nem forma, hanem bátorság. Hogy nem csak egy fajta női kép létezik, hanem mindenki úgy teljes, ahogy ő teljes. Vállalva az ellentmondásait, a sebezhetőségét, és azt, hogy mindenki másképp működik. Ezek a minőségek nem összeadódnak, hanem egymás mellett léteznek – és pont ettől lesznek igazak.
LS: Ha egy szóval kellene megfogalmaznod, mit adott neked Trisha, és mit Gabby – mi lenne az a két szó?
B.P.: Trisha: önbizalom. Gabby: bizalom
LS: Ha egy próbafolyamat végén visszanézel arra, aki az elején voltál – érzel-e különbséget magadban? (Akár szakmailag, akár nőként.)
B.P.: Jó esetben minden próbafolyamat végén már önmagában az is különbség, hogy megtanultam egy új szerepet. De ennél mindig több történik: minden élménnyel gazdagodom, akár szép, akár fájdalmas. Tudással, kihívásokkal és az alkotás örömével. Közben folyamatosan figyelem a lelkemet és a testemet, hogy mire vagyok képes. Elemző típus vagyok, nekem idő kell ahhoz, hogy egy-egy élményt igazán felfogjak és beépítsek.
Kedves Paula, köszönjük szépen az interjút és további szép sikereket, sok állótapsot és közönség-táncoltatást kívánunk nektek ezzel a csodálatos darabbal!
LifestyleMagazin
