Gyakorlat teszi a mestert!
„Ha valami nem sikerül, ne keseredj el…” – énekli Koncz Zsuzsa egy régi dalában. Sokkal nehezebb a kérdés, ha gyereknevelésről van szó, de itt a recept: ne add fel te, és a gyerek sem fogja!
Ismerős a szituáció, amikor reggel sietnénk az oviba, a gyerek kínlódik a zoknijával, és amikor már harmadszorra is lecsúszik a kis lábujjakról a fránya zokni, már el is dobja és kiabál, hogy „nem akarok oviba menni”? Vagy amikor a kirakót nem tudja a megfelelő helyre illeszteni sokadik próbálkozásra sem, és már repül is a kis kocka a sarokba? Még sok példát tudnál te is felsorolni, ha már legalább öt éves a gyermeked (vagy ha már láttál gyereket feldühödni J ), de igazából arra szeretnénk célozni, hogy nem könnyű néha szülőnek lenni és kedvesen mosolyogva végignézni a tombolást.
Nem kevés türelemre és kitartásra van szüksége a szülőnek, ha a gyermek sikerérzetét és motivációját segíteni akarja, de jó hírünk van: nem lehetetlen!
Az első tényező az, hogy mennyi ideig tud figyelni. Ez általában egyénenként változó, habitustól függő, de öt évesen általában már 5-10 percig képes egy gyerek megtartani a figyelmét. Ezt az időt használjuk ki arra, hogy tőmondatokban, mindig csak egy kérést szem előtt tartva adjuk ki a feladatot és magyarázzuk el, mit várunk tőle, valamint ebben az időintervallumban jusson ideje a megvalósításra is. Ne legyenek túl magasak az elvárásaink, életkoruknak, képességeiknek és a koncentrációs készségeiknek megfelelő dolgokat várjunk el tőlük!
A folyamat során önvizsgálatot kell tartani nekünk, szülőknek is. A szakértő két fontos helyzetet ragad ki.
Ha nem sikerül egy feladat a gyermeknek, vagy elront valamit, ne a végeredményre fókuszáljunk! Ne azt vegyük észre, hogy a zoknit már megint nem vette fel önállóan, a kirakóból két-három darab hiányzik és foghíjas lett, hanem azt, hogy hányszor próbálkozott, hányszor ügyeskedtek a kis kezei, mire csak félig is feljött az a zokni! „Most félig húztad fel, legközelebb sikerül teljesen! Csak így tovább!” Ilyen és hasonló mondatokkal biztassuk, motiváljuk. A gyermeknek meg kell tapasztalni, amit már tudunk, hogy mik azok a helyes technikák, amivel helyükre kerülnek a dolgok! Ha pedig sikert ér el, annak még jobban fog örülni, mert tudni fogja, hogy megküzdött érte.
A másik, amiről feltétlenül szót kell ejteni: a szülő viselkedése. Meg kell figyelnünk, hogy hasonló szituációban mi hogy viselkedünk. Ha elrontjuk a vasárnapi süteményt, (a bosszankodás után) azt mondjuk, hogy „na, ezt sem sütöm meg többet”, vagy azt, hogy „legközelebb jobban sikerül”? Vagy ha a gyermek házi feladata még nekünk is kemény dió, azt mondjuk, hogy „próbáljuk együtt”, vagy azt, hogy „nem tudom, kérdezd meg apát (anyát)”?
A gyerek nem mindig azt teszi, amit mondunk, viszont azt teszi, amit MI teszünk!
Mindig bennünket másol. Ezért figyeljünk arra, hogy mi is legyünk kitartóak, ne adjuk fel, ha valami elsőre nem megy (legalábbis ne a gyermek előtt J)!
Ha pedig már tényleg kiborultál, egy altatás után itt van neked is egy kis vigasz:
https://www.youtube.com/watch?v=pijIU228RIw (régi szám, de figyeld a szövegét!)
