Hiánypótló írás a Nem rizsa, amelynek szerzője, Davida, nem kevesebbre vállalkozott, minthogy sallangmentesen szembesítsen bennünket saját magunkkal. Ahogyan az író mondja, gyermekkorában megtanulta befogni a száját, kamaszként kinyitni, tanárként lyukat beszélni a tanítványai hasába, a multik világában pedig csúsztatni és „töltelékszavazni”. Ma már a helyén van, és ledobott minden sallangot, a könyve elolvasása után pedig várhatóan mindenki így tesz majd. 100 % garanciát természetesen nem vállal erre, mert azt akarja, hogy ezt tegyék meg maguk az olvasók. A kérdés már csak az, hogy ki elég bátor ehhez, ki mer szembe nézni saját magával a könyvön keresztül. Mert ez a lelki utazás bizony nem könnyű.

A szemünk felnyitása, lelkünk kitárása magunk felé kockázatos feladat, de Davidahumora és egyedi stílusa ebben is segít. A Nem rizsa üzenet. Üzenet nekünk, hogy merjük ledobni a feleslegeinket, merjük felvállalni önmagukat és merjük állni a pofonokat is, amelyeket ezért kapunk. A történet vége azonban jó. Nem olyan formában, mint a mesékben; nem lesz királyfi, boldog békeidők, rakás arany a kincseskamrában, de lesz megnyugvás belül és szégyen nélküli tükörbenézés minden pillanatban. Márpedig ez kell a lelki békénkhez.
Sorsok múlhatnak azon, mennyire vagyunk őszinték
„Leírni a világnak valamit úgy, hogy közben a szerző a saját szellemírója, nem egyszerűen nehéz, hanem fájdalmas is. Vannak dolgok, amelyekről nem beszélhetünk nyíltan. Nem azért, mert politika lenne a háttérben, nem is azért, mert tabuknak számítanak, hanem mert sorsok, gyermekek sorsai múlhatnak azon, hogy az ember mikor teregeti ki a kártyáit” – mondja az egyedülálló, háromgyermekes Davida a könyve kapcsán. Ezért bújik különleges álca mögé, a szavak és metaforák textiljeivel körbe burkolva, és vértezi fel magát olyan sok erővel, hogy abból ne csak magának, az olvasóinak is jusson.
„Minden embernek nagy lehet a maga problémája, és igenis okozhat olyan mély fájdalmat, mint másnak a totális nincstelenség vagy a legsötétebb depresszió. Elbagatellizálni mások gondjait tehát nemhogy nem illik, de nem is lenne szabad, mert soha nem ismerhetjük meg, nem érezhetjük át tökéletesen azokat” – folytatja. A Nem rizsa könyvből mégsem a fájdalom, hanem éppen ellenkezőleg, a kilábalás „titka”, a szabadság megélése tárul elénk viccesen, lazán, gördülékenyen. Mert Davida is ilyen. Szókimondó, de született optimista, aki felvállalta, hogy igenis hisz a mesékben és az emberek alapvető jóságában.
Szinte minden órában hazudunk magunknak
A „titok” pedig, amelyet megoszt velünk, már olyannyira elcsépelt, hogy ő maga is félve írta le: őszintének lenni. Bár statisztikák nincsenek arról, hányszor hazudunk egy nap magunknak vagy másoknak, hogy majd’ minden órában, az a könyvet olvasva nagyon könnyen belátható.Davida azt igyekszik megtanítani, hogyan kerüljük el ennek a láthatatlan hazugságtömegnek a csapdáját pusztán azzal, hogy figyelünk, érzünk és érzékelünk. Hogyan merjünk továbbnézni a saját fájdalmainkon túlra ésmerjük belátni, a zömét mi magunk okoztuk magunknak.
A csavar a könyvben pedig az, hogy nemcsak a személyes, hanem a vállalkozói énünket is megszólítja. A szerző kommunikációs szakértőként ugyanis abban is segít, hogyan legyünkőszinték egy eldurvult marketingvilágban, hogyan mutassuk meg magunkat, a vállalkozásunkat úgy, hogy ne kelljen meghasonulnunk a profitszerzés reményében.
A Nem rizsa megrendelhető könyv és e-book formájában is: https://davidakommunikacio.hu/nem-rizsa



