Sokszor elhangzik a kérdés konferenciák büfé asztalai mellett vagy szülői fórumokon, hogy kinek kellhet vajon SNI diagnózis, avagy „papír”. Meglátásom szerint egyszerűbb azt megválaszolni, hogy kinek nem szükséges.
Közel 17 évet töltöttem szakértői bizottságban gyógypedagógusként, mely végül az SNI téma kutatására sarkalt. Az SNI, avagy a sajátos nevelési igény hazánkban egy gyűjtőfogalom, ami nagyon sok mindent magába foglal. Emiatt az érintett gyermekek családjának nem mindig egyszerű a tájékozódás. A törvény alapján a tanulási zavar,mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékosság és az autizmus spektrum zavar is ide sorolhatók.
Jelenleg a tanulási zavar lenne fókuszban ugyanis a KSH statisztikái alapján is a tanulási zavarral értintett gyermekek száma évek óta emelkedik. A másik ok, hogy kutatásaim alapján is számos félreértés övezi a tanulási zavart.
Az egyik ilyen félreértés, hogy a tanulási zavar a tanulási nehézség súlyosabb formája.
A valóságban ez nem súlyossági, hanem ellátási kategória, azaz valójában arról szól, hogy milyen többlet szolgáltatásokat igényelhet a szülő, ha gyermekéről a bizottság megállapította, hogy tanulási zavarral küzd. Ilyen lehetőséga tantárgyak értékelése alóli mentesítésis. Ebből következik, hogy valójában a szakértői véleményt, a diagnózist nem is a gyerek kapja, hanem az oktatási rendszer. Bár kutatások azt is igazolták, hogy a törekvések ellenére is deficitorientáltan zajlik a diagnosztika.
Hogy mi a deficit, az pedig erősebben kötődik a hazai pedagógiai gyakorlathoz, mint a tudományos elméletekhez. Ez nem meglepő, hiszen a pedagógusok az egyik fő kezdeményezői a szakértői vizsgálatnak, így nyilvánvalóan azokat küldik a szakértői bizottsághoz, aki a tanórákon számukra valamilyen szempontból eltérő teljesítményűnek látszik, deficittel küzd. A kutatások alapján ez inkább bizonyos memória területek alacsonyabb hatékonyságához köthető, ami csak részben igazodik a tanulási zavar elméletekhez, viszont igazodik ahhoz, hogy a hazai oktatási rendszerben továbbra is fontosabb a lexikális tudás, mint a komplex képességek, kreativitás vagy EQ.
A tantárgyak értékelés alóli mentesítésével is valójában a pedagógust mentesítik a munkavégzés alól.
Az osztályzás ugyanis sok esetben a pedagógusok saját nézeteivel és hiedelmeivel keveredvea jutalmazás és büntetés szerepét tölti be a teljesítményértékelés helyett. Így válhat ennek hiányában eszköztelenné a pedagógus. Az is kérdés, hogy magas osztálylétszám mellett akár 3-4 fő esetében miként valósul meg egy egyéni differenciálás. Azzal pedig, hogy bármennyi és bármilyen tantárgyból mentesíthető a tanuló az osztályzás alól, hosszabb távon a továbbtanulás ellehetetlenülését kockáztatja a szülő. Mindennek szakmai háttere is vitatható bizonyos elemeiben. Kutatásokutalnak arra, hogy az SNI gyerekek jelentős mértékben leszakadhatnak és a felsőoktatásig elhanyagolható hányaduk jut el. Több felsőoktatási intézmény pedig diszkriminál és képességtől függetlenül elutasítja az SNI diákok jelentkezését. Pedig, ahogy korábban írtuk, az SNI gyűjtőfogalom és nem az alacsony képességgel azonos. A felsőoktatásba bejutó SNI diákokkal kapcsolatos korábbi kutatás arra utalt, hogy adott esetben a szülői háttér fontosabb lehet, mint az SNI diagnózis és a mögötte álló képesség.
A bizonyos elemeiben elavult pedagógiai gyakorlat, mint amilyen a bizonytalan osztályzás és a frontális súlyú oktatás és a szülő háttér mind összekapcsolódhat az SNI diagnózissal. Ez arra utalhat, hogy egy-egy terület fejlesztésével a probléma nem megoldható. A jelenlegi pedagógiai gyakorlat és a távolléti oktatás pedig vélhetően a problémával küzdő gyermekek számát csak tovább növelte. Jelenleg is egy kutatócsoportban tevékenykedve keresem a megoldást egy új diagnosztikai rendszer létrehozására, mely felválthatja a bizonytalan kategorizálást és közelebb áll a valóságához.
Dr. Vida Gergő
gyógypedagógus – adjunktus (Soproni Egyetem)
vidagergo@gmail.com
+36209399000
