Szenzoros Mesés Kalandok – játékötletek otthonra
Három gyermek édesanyjaként, valamint mese- és mozgásterapeutaként a játék és mese mindennapi része az életemnek. Amikor gyakorlott szülőként tavaly nyáron azt hittem, már nem érhet
Három gyermek édesanyjaként, valamint mese- és mozgásterapeutaként a játék és mese mindennapi része az életemnek. Amikor gyakorlott szülőként tavaly nyáron azt hittem, már nem érhet
Sokszor elhangzik a kérdés konferenciák büfé asztalai mellett vagy szülői fórumokon, hogy kinek kellhet vajon SNI diagnózis, avagy „papír”. Meglátásom szerint egyszerűbb azt megválaszolni, hogy
Szépségterapeutaként a legfontosabb feladatom, hogy Vendégem a kezelések során, ne „csak” szépüljön, hanem épüljön is. Épüljön testben, lélekben és szellemben. A kezeléseim mindig személyre szabottak
“Magyarázat nélkül lelépett a legjobb barátnőm. Nem is ő az első barát, aki szakított velem mióta babát várok” – kesergett a minap egy mindenórás kismama
A terhesség alatt jelentkező magas vérnyomás feltétlenül kezelést igénylő állapot, hiszen szélsőséges esetben két ember egészségét is veszélyeztetheti: az anyáét és a magzatét. Dr. Kapocsi Judit
A kórházból hazaérkezve gyakran elbizonytalanodunk és ránk törhet a félelem egy-egy nehezebb napon. Főleg, ha a családunk messzebb lakik és kevesebb a közvetlen segítség. Első
Giriczné Gyányi Mária vagyok, óvodapedagógus, drámapedagógus. Másfél éve alapítottam meg a mesÉLek – kijátszótér nevű műhelyemet, amit már most főállásban vezetek. De mi is ez?
Ezek okozhatnak halláscsökkenést gyerekeknél Az újszülöttek, óvodások és iskolások körében jelentkező halláscsökkenésnek különböző okai lehetnek. Dr. Kiss Sándor fül-orr-gégész, audiológus, a Fül-orr-gége Központ orvosa összefoglalta
Mennyi szabadságra van szüksége a gyereknek? Nincs olyan nevelési módszer, amely minden szülő minden gyermekénél tökéletesen bevált recept lenne, ám néhány alapelvet azért jó betartani.
értesülni minőségi friss tartalmainkról? Tele vannak ötletekkel, tippekkel látnak el, valamint kikapcsoló tartalmakat biztostanak neked! Iratkozz fel és garantáltan a kedvenc olvasmányaid között lesz havi hírlevelünk!
Folyamatosan bővülű tartalommal, friss cikkek, ötletek és tippek az élet minden területéről!
2020 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat | Made with by Online Team
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
More information about our Cookie Policy